A „Grand Tour of Switzerland in Hungary“ harmadik szakasza Debrecenben, a “kálvinista Rómában”

Press releases, 17.03.2016

Március 16-án a svájci nagykövet látogatást tett a református püspöknél és a polgármesternél, valamint előadást tartott a Fazekas Mihály Gimnáziumban Debrecenben.

Svájc nagykövete Fekete Károly püspök úrral

Magyarországi utazáson Debrecent kihagyni olyan, mint Rómában nem elmenni a Vatikánba. Az összehasonlítás nem véletlen: a református vallástörténetben Debrecen fontos szerepet játszik. Olyannyira, hogy "kálvinista Rómának" is nevezik. Ezzel szemben éppen Genf, a nemzetközi kálvinizmus "szülőhelyeként" kapta a "protestáns Róma" melléknevet. Magyarország legnagyobb városa a keleti országrészben Debrecen Svájc legnagyobb városa pedig Genf a nyugati országrészben. A két város között számos történelmi párhuzam húzható a reformáció idejéből: a város világi kormányzata és az egyház vezetősége között szoros együttműködés alakult ki Debrecenben, ami egyidejűleg Calvin szellemi vezetése alatt Genfet is jellemezte. A debreceni szinódus 1567-ben sajátjának ismerte el a "Confessio Helvetica Posterior"-t (a második, Heinrich Bullinger által megfogalmazott helvét hitvallást), amit minden magyar hitközösségben kötelezően bevezettek, és ami mind a mai napig érvényes minden magyar nyelvű református számára. A reformáció jövő évi 500 éves évfordulójára tervezett ünnepségek előkészítésének első megbeszélésén Fekete Károly püspök és Papp László polgármester felvetették a Genffel és a Svájci Református Egyházszövetséggel való lehetséges együttműködés gondolatát. Debrecen a jövő évben nemcsak a reformáció 500 éves évfordulóját fogja ünnepelni, hanem egyidejűleg a "confessio helvetica posterior" 450 éves fennállását is.

A «Groupe des amis de la Francophonie» (a francia nyelv baráti köre) által kezdeményezett "coup de coeur de l’ambassadeur" (A nagykövet szíve csücske) programsorozat keretén belül hívta meg a Fazekas Mihály Gimnázium egyik francia nyelvű osztálya a svájci nagykövetet, hogy előadást tartson Svájcról és saját diplomáciai tevékenységéről. Az előadást követő beszélgetésen a gimnazisták kérdéseket tehettek fel a nagykövetnek Svájccal és a diplomata élettel kapcsolatban.

Debreceni látogatása alkalmával a nagykövet köszönthette Nicola Todeschinit, a svájci műkorcsolya sport ígéretes ifjú tehetségét, akinek sok szerencsét kívánt a versenyhez. A debreceni junior világbajnokságon 44 nemzet 177 ifjú versenyzője állt rajthoz és küzdött meg az érmekért.

Bischof Károly Fekete, Bürgermeister László Papp, der Schweizerische Botschafter und der Museumsdirektor Dr. Botond Gáborjáni Szabó Fekete Károly püspök, Papp László polgármester, Svájc naygkövete és Dr. Gáborjáni Szabó Botond múzeumigazgató © Polgármesteri Hivatal Debrecen